HOL GAZDÁLKODIK A CÉG ÉS MIKOR KEZDTE A TEVÉKENYSÉGÉT?

A Lagroland Kft. 2007-ben kezdte meg működését az akkori családi birtok megművelésével. Cégünk ma már 900 hektáron gazdálkodik Somogy megye szívében, Segesden. Repcét, búzát, napraforgót és kukoricát termesztünk. 

MIÓTA HASZNÁLNAK OPALL-AGRI GÉPEKET?

2015-ben vásároltuk meg az első OpaLL-AGRI váltva forgató ekét. A gyakorlat bebizonyította, hogy a váltva forgató ekék kiváló minőségűek, így a következő évben további 2 db-ot rendeltünk. 

MIÉRT ESETT ERRE A MÁRKÁRA A VÁLASZTÁS?

Azért döntöttünk annak idején az OpaLL-AGRI ekéje mellett, mert a számunkra vonzó jó minőséget kedvező ár, és megnyugtató ügyfélszolgálati háttérmunka kíséri.

MI A VÉLEMÉNYÜK EZEKRŐL A TERMÉKEKRŐL?

Tapasztalataink szerint minden tekintetben megfelelőek. 2017-ben új talaj elmunkáló, magágykészítő gép beszerzése mellett döntöttünk. Nem kerestünk sokáig, az OpaLL-AGRI jött ki nyertesen az árversenyből. Mivel a minőségét már ismertük, így egyből kettő kultivátort és egy kompaktort vásároltunk.

MEKKORA TERÜLETEN SZÁNTAK ÉVENTE, ÉS MILYEN KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT?

Évente körülbelül 600 hektár területet szántunk ennek egy része nyárvégi szántás, másik fele pedig az őszi mélyszántás.

MILYEN TRAKTORRAL VONTATJÁK, MEGHIBÁSODÁS ESETÉN MILYEN AZ ALKATRÉSZ ELLÁTOTTSÁG?

A lényeg a sebességen van, minél gyorsabban tud haladni a gép, annál jobban átfordítja a földet. Ezekkel a gépekkel gyorsan és hatékonyan tudjuk megmunkálni a középkötött barna erőtalajokat. A Claas ill. New Holland /220 LE/ vontatta 2 db Triton Grubberrel naponta 60 hektár földet tudunk megmunkálni. Általánosságban azt lehet mondani, hogy a szántáshoz képest 60%-ban forgatja meg a földet, ennek fejében viszont ugyanannyi gázolajjal 3-szor több területet lehet elmunkálni. Meghibásodás, vagy alkatrész pótlás esetén pedig Magyarországon általában rendelkezésre állnak az ekékhez szükséges alkatrészek.

AJÁNLANÁ AZ OPALL-AGRI TERMÉKEIT A GAZDATÁRSAKNAK?

Határozottan igen! Úgy gondolom, aki jó ár-érték arányban kíván talajmunkáló gépeket vásárolni, nyugodtan válasszon az OpaLL-AGRI termékcsaládból.

profimagazin.hu