Hazánkban évente több mint 4 ezerrel kevesebb mezőgépész végez, mint amennyire a szakmának szüksége lenne.

Biztos megélhetést és rengeteg lehetőséget kínál – itthon mégis több ezer mezőgépész hiányzik – derült ki Hódmezőrület 2.0 nevű eseményen. Az eseményen elhangzott:

amíg évente mintegy 700 diák végez a szakiskolákban és a felsőoktatási intézményekben együttvéve a mezőgépész területen, addig ennek csaknem a tízszeresére, 4800 gépészre lenne szüksége a szakmának


– írja a Világgazdaság.



 

A Legyél te is mezőgépész! kampány egyedi, fiatalokat célzó eseményekkel küzd a hiány ellen, és arra törekszik, hogy a mezőgazdaság izgalmas oldalát mutassa be a technikai újdonságokra fogékony fiataloknak. Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár idén tavasszal méltatta a hétvégi Hódmezőrülethez hasonló eseményeket, és a kampányt, amelynek hatására tavaly 10-15 százalékkal megnövekedett a mezőgépész szakma iránt érdeklődő fiatalok száma.

Harsányi Zsolt, a hétvégi esemény egyik szervezője, a MEGFOSZ elnöke ehhez kapcsolódóan elmondta: a Hódmezőrület érdeme, hogy az érdeklődő fiatalok minden gépet kipróbálhattak, testközelből ismerkedhettek a szakmával, mert ez fel tudja kelteni az érdeklődésüket, amelynek hatására egyre több jó képességű gyerek jelentkezik mezőgépésznek.

 

agrotrend.hu / vg.hu

A nyitó fotót Maxi Schmidt olvasónk készítette, aki maga is mezőgépész-tanuló.