Az akár 435 LE leadására ké ­ pes szemrevaló óriásokat az új kezelőkarral élmény vezetni, akár egy versenyautót, miközben a fülkébe zsúfolt innovációiknak hála csökkentik a költségeket, nyílt forráskódú adattovábbításukkal pedig bármely modern munkagépet képesek kezelni Ráadásul, szinte mindent elérhetővé tesznek az alapfelszereltség részeként, ami a precíziós gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen — térinformatika, flottamenedzsment, robotkormányzás és még sorolhatnánk. Zakor József elmondta, ha dióhéjban próbálnánk összefoglalni, miért csak szuperlatívuszokban lehet beszélni az új New Holland T8 Genesis erőgépről, akkor ezek jutnának eszébe. A szeptemberi gépátadó óta ugyan még csak barátkoznak New Holland traktorukkal, de a családi gazdaság ügyvezetője szerint minél jobban ismerik a T8.380­ast, annál meggyőzőbb az új gép.

New Holland traktorok: „Partnerség, amire több mint 10 éve alapozhatjuk a munkát”

„Komárom környékén gazdálkodunk 750 hektárnyi földterületen, amelyet 250 hektáron egészítünk ki bérmunkával. Kemény munkával jutottunk el ideáig, hiszen 1994­ ben mindössze 5 hektáron kezdtünk el gazdálkodni. Az első traktorunkat 2002­ben vettük, ami már akkor is New Holland volt. A márkát alapvetően a szerviz közelsége miatt választottuk. De ahogy teltek az évek, csak megerősödött bennünk, hogy jól döntöttünk, hiszen mindig mindennel elégedettek voltunk. A flotta azóta 5 New Holland traktorra bővült, amik között találtunk 120, 130, 150, 200, valamint 300 LE teljesítményű mezőgazdasági erőgépeket is, valamint van egy kombájnunk is, szintén a New Hollandtól. Kijelenthetem, hogy régóta, és sok géppel teszteljük a márka tudását, de eddig nagyon kevés problémánk volt. Ha egy apróság mégis elromlik, gyorsan kijavítják, szinte azonnal érkeznek a márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft. munkatársai. Igazi partnerség ez, amire több mint 10 éve alapozhatjuk a munkát.” — meséli a gazdálkodó a New Hollandról.

Zakor Józsefék flottájának húzógépét ko ­ rábban egy 300 LE­s New Holland T 8030­ as jelentette, amely 2008­as érkezésekor csúcskategóriának számított. A gép, ma közel 6000 munkaóra után is megbízható, azonban a technológiai fejlődés a traktorok világában is annyira felgyorsult, hogy tudás és kényelem terén egyaránt ég és föld a különbség a mai a csúcskategória alapfelszereltségéhez képest. Így egy ideje már érett a gazdaságban egy gépújítás. „A flottánkban a 300 LE­s New Holland ment eddig elöl. Mivel az ehhez társított munkagépeket a kisebb traktorok nem bírják el, egy esetleges leállás valamennyi munkafolyamatunkat hátráltathatta. Azért kezdtünk el új erőgépet keresni ebben a kategóriában, hogy helyzettől függetlenül bebiztosítsuk a gazdaságunk működését. Ez az új T8 Genesissel tökéletesen sikerült.”

T8 Genesis traktorok: vezető szerepre tervezve, a magyar gazdaságokban is

De változhat­ e röpke 10 év alatt annyit a technika, ami miatt tényleg érdemes az egykor csúcskategóriás traktorunkat újra cserélni? Janó Szabolcs, a New Holland gépek kizárólagos forgalmazójának, az AGROTEC Magyarország Kft.­nek gépértékesítője szerint igen — de még mennyire! „Mára a mezőgazdasági gépek fejlődése épp annyira felgyorsult, mint a személyautóké. Folyamatosan bővül az alapáron nyújtott extrák köre, amelyekkel a gépek többet tudnak és mindezt kisebb ráfordítással, olyan kényelmi fülkefejlesztések mellett, amelyek élménnyé teszik vezetésüket. Érdemes mindig részletesen áttanulmányozni az új csúcsmodellek leírásait. Az új New Holland T8 Genesis­ek robusztus felépítéssel bírnak, valamint kategóriájukban a leghosszabb tengelytávval, ami modelltől függően 3450 mm (Ultra Command) és 3550 mm között változik (T8.435). A Stage V FPT motorok fogyasztási és károsanyag­kibocsátási téren a legszigorúbb elvárásoknak is megfelelnek, akár 435 LE leadására is képesek a szériában. Ez egyedülálló vonóerőt és stabilitást kölcsönöz ezeknek a traktoroknak” — de mindez csak a kezdete a figyelemre méltó extrák sorának Janó Szabolcs szerint. „A New Holland a fejlesztéseit mindig igyekszik a gazdálkodók elvárásaihoz igazítani. Ebben a szellemben alkotta meg az új SideWinder™ Ultra kartámaszt is, amely a T8 Genesis komplex irányítását teszi lehetővé mindössze egyetlen, ultramodern irányítókarral.

Tizenegy gombot tudunk az elképzeléseinknek megfelelően beprogramozni. Kettő található a többfunkciós irányítókarnál, kettő a CommandGrip joystick­en és a fő billentyűzeten, négy a hátsó billentyűzeten, míg a sebességváltó fajtájának megfelelően egy vagy kettő a motorfordulatszám/sebességváltó billentyűzeten. A gépkezelő így minden lényeges funkciót elérhet egy helyen, csoportosítva, áttekinthetően, ami nagyban megkönnyíti a munkát. Hasonlóan lényeges még a 170 fokos kilátást biztosító kamerarendszere a gépnek, amely kristálytiszta monitorokon mutatja a környezetünket, vagy a gazdaságos LED lámpacsomag, amely akár 30%­kal több fényerőt képes biztosítani az esti munkavégzéshez.” Ekkor még mindig nem értünk el a T8 Genesis hangsúlyozott erősségéhez: ezt a gépet ugyanis már alapfelszereltségben is a precíziós gazdálkodáshoz tervezték! „Tartalmazza például a robotkormányzáshoz nélkülözhetetlen navigációs egységet, a kijelzőn az ISOBUS­os feladatvezérlés kibővített funkciói érhetőek el már a gyári alapfelszereltség mellett is. Ráadásul, egy évig díjmentesen érhetőek el minden tulajdonosnak a New Holland PLM Intelligence™ funkciók és a MyPLM®Connect telematika. Ez gyakorlatilag egy webalapú térinformatikai szoftvert egyesít (nyomvonalakat, egyeneseket, táblahatárokat olvashatunk be és rajzolhatunk) egy flottamenedzsment rendszerrel, amely a munka nyomon követhetőségét és a karbantartást egyszerűsíti le. Illetve mindezt nyílt forráskódú adattovábbítással teszi, így vegyes munkagépparkkal is dolgozhatunk.” A New Holland brand képviselőjeként Janó Szabolcs már több mint 10 éve ismeri Zakor Józsefet, családja szintén a környéken gazdálkodik, így a gép tudására tekintettel egyből ajánlotta a típust, amikor a családi gazdaság új húzógépet keresett.

„A hosszú ismeretségre tekintettel remélem mondhatom, Józsiékkal ma már baráti vi ­ szonyt ápolunk, így amikor az AGROmashEXPO­n említette, hogy új traktort keres a flotta élére, többek között a frissen kiállított T8 Genesis­t is bemutattam számára. Ez egy olyan erőgép, amelyre a későbbi precíziós gazdálkodást is alapozhatják, így ideális választásnak tűnt.” A szeptember közepi átadás óta ugyan még kevés idő telt el, de Zakor József, valamint a gép kezelői is úgy nyilatkoztak, maximálisan elégedettek a vásárlással, hiszen a traktor azt nyújtja, amit ígér.

„Jó munkát csak kiváló géppel lehet végezni a földeken”

„Több funkcióval még csak ismerkedünk, de a váltó kiemelkedően jó. Automatikusan beállítja, hogy a munkagépet milyen sebességgel vagy sebességfokozaton húzza, nem terheli ezzel a kezelőt. Ráadásul így az üzemanyag­ fogyasztás is optimális. A kabin pedig szép, kulturált, olyan érzésünk volt beülve, mintha Holdra szálltunk volna. Amit a gépkezelőm kiemelt még, az a fülkerugózás. A régi 300 LE­s traktoron nem volt ilyesmi, de ma már ez szériatartozék. Mind a kabin, mind a mellső híd rugózott, ami a munkát és közúti szállítást is sokkal kellemesebbé teszi. Jó munkát csak kiváló géppel lehet végezni a földeken, így ez mind lényeges.” Precíziós gazdálkodásra tervezett erőgéppel vágna bele a munkába, új szintre emelné gazdasága hatékonyságát? Bízza a feladatot a New Holland T8 Genesis traktorszériára! A hazai forgalmazó AGROTEC Magyarország Kft. értékesítői országos lefedettséggel várják megkeresését!

profimagazin.hu / agrotec.hu