A Csongrád-Csanád megyében gazdálkodó Gyömrei Antal szerint, ha ilyen téren tudatos építkezésben gondolkozik valaki, akkor keresve sem lehet jobb márkát találni, mint „a kéket”. Családjával szinte a rendszerváltás óta New Holland kombájnokkal és traktorokkal dolgoznak, mert ahogy mondja „hosszú távon eredményessé csak a legjobb gépekkel válhat a gazda.” A sikerhez nélkülözhetetlen New Holland gépekről, az évtizedes mezőgazdasági munka állomásairól kérdeztük.

Gyömrei Antal közel 5 évtizede foglalkozik mezőgazdasággal. A ’80-as években még a helyi szövetkezetben dolgozott, majd onnan kiválva lett magángazdálkodó, és a rendszerváltást követően egyéni vállalkozó. Azóta sok év telt el, de mára a nulláról felépített komplett New Holland flottát látva, amivel családjával közösen dolgoznak a földeken, látszik, hogy tudják, milyen utat szeretnének bejárni.

„A megtermelt növényeink 50-60 százalékát a búza teszi ki, de termesztünk kukoricát, repcét és napraforgót is, Hódmezővásárhelyen és környékén. Mindehhez már elég rég építünk a New Holland mezőgazdasági gépek tudására, ugyanis még 1998- ban vásároltam meg tőlük az első kombájnt.” — vág bele a flottaépítés történetébe Gyömrei Antal, aki ma már a New Holland hivatalos márkanagyköveteként gazdálkodik. „Ez egy TX66-os kombájn volt, amibe az első 5 évben 6 ezer üzemórát belehajtottunk. Szép tisztán dolgozott és a fogyasztása is rendben volt. Búzában 12-14 litert fogyasztott hektáronként, napraforgóban 8-10 litert. Összességében olyan ár-érték arányú, nagy teljesítményű gépet kaptunk, amire úgy gondoltam, érdemes építeni. Ahogy látszik, ez így is lett.”

A hosszútávon eredményes gazdálkodáshoz mindig a legjobb mezőgazdasági gépek kellenek

Az új gépek beszerezésénél az alapelv, amit Gyömrei Antal szerint érdemes követnünk termelőként, hogy lehetőségeinkhez mérten, mindig a legmodernebb technológiát válasszuk.

„Hosszú távon eredményessé csak a legjobb mezőgazdasági gépekkel válhat a gazda. A New Hollandot azért is kedveljük, mert a gépeik tudják, mitől lesz egy családi gazdaság sikeres. Teljesítményben és fogyasztásban, de műszaki tartalom terén is kiváló az ár-érték aránya a traktoroknak és a kombájnoknak. A gazdaságunknál már néhány éve alkalmazzuk a GPS vezérelt precíziós gazdálkodást.

A New Holland ehhez is kiváló felszereltséggel rendelkezik a hazai márkakereskedő AGROTEC Magyarország csapatán keresztül. A talajművelésben így nincs rávetés, nem gond, ha a látási viszonyok rosszak a földeken, vagy olyan időjárás húzza keresztül a munkát, ami miatt félbe kell szakítani az adott munkafolyamatot. Az RTK-val pontosan ott folytathatjuk a műveleteket, ahol abbahagytuk, teljen el közben akár 1-2 hét is. Ezen technológia alkalmazásával üzemanyagban, mintegy 5-7%-ot könnyedén megspórolunk, hiszen az aratás során mindig teli asztallal haladunk, de a műtrágya és növényvédőszer felhasználás is hatékonyabban történik, amivel hozzájárulunk természeti erőforrásaink védelméhez is.”

Termelői munkában egy New Holland márkanagykövet

Az évek során Gyömrei Antal márkahűségét mára márkanagyköveti címmel hálálta meg a New Holland. A poszt felelősség és lehetőség is, hiszen birtokosaitól elvárás, hogy érteniük, becsülniük és persze képviselniük kell a márkát. A Csongrád-Csanád megyei gazdálkodó szerint ez ma már szinte természetes. „A környékbeliek is tudják, hogy régóta New Hollanddal gépekkel dolgozom, így ha egy vásárlás előtt kíváncsiak vagy kérdésük van egy munkagép kapcsán, megkeresnek, vagy a márkakereskedőtől kapják meg az elérhetőségem, hogy a tapasztalatok alapján segítsek a gazdatársaknak. Márkanagykövetként lehetőségünk van vásárlás előtt demózni a gé­pekkel, részt vehetünk a mezőgazdasági kiállításokon, így kölcsönösen előnyös ez a munka számunkra a New Hollanddal.”

Egy magyar gazda New Holland flottája évtizedek tapasztalatával

Ha a mostani New Holland mezőgazdasági gépekből álló flottáját nézzük, egy 125 LE-s T6050-es és egy több mint 10 ezer órát gond nélkül teljesített T7040-esen túl Gyömrei Antal három húzógépet emelne ki gazdaságuknál.

Az elnyűhetetlen mindenes erőgép — New Holland TG255 Az első egy elnyűhetetlen New Holland traktor, amit a tartósságáért kedvelnek, a TG 255. A TG 255-ösök még 2002-ben mutatkoztak be, 6 hengeres turbo diesel motorjaikkal akár 258 LE leadására is képesek. Univerzális erőgépként csatlakoztak be a termelési munkákba.

„A jelenlegi mezőgazdasági gépparkból a New Holland TG 255-ösünk nem mai darab, már több mint 15 ezer üzemóra van benne. Ettől függetlenül nem szeretnék tőle megválni, mert egy sokoldalú, megbízható traktor. Természetesen olyan gépet még nem találtak ki, ami 100%-ban meghibásodás nélkül dolgozik éveken át, de ez a New Holland traktorunk is teljes mértékben beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ha van kisebb meghibásodás ennél vagy bármelyik mezőgazdasági gépünknél, akkor azon átsegít mindaz, amit márkakereskedőként az AGROTEC Magyarország Kft. csapata jelent. Kiváló szervizhálózattal rendelkeznek, még ha alkatrészbeszerzésre lenne szükségünk, akkor is 2 napon belül megoldják a dolgokat.” — meséli Gyömrei Antal.

Traktor üzemanyag-hatékony munkára, kényelmes munkavégzésre tervezve: New Holland T7.245 Auto Command

A New Holland saját gyártású fokozatmentes váltójával felszerelt T7-es szériájával 2010 óta dolgozhatnak itthon a termelők. 6 hengeres, 6,7 literes turbós motorjával, 147/200 KW/LE-s névleges és EPM-el növelt 180/245KW/LE maximális teljesítményével megbízható közepes kategóriájú erőgép a munkákhoz. Az erőgép-család fokozatmentes váltóval szerelt modelljeit azoknak a gazdálkodóknak szánták, akik a lehető legkevesebb üzemanyag-ráfordítás mellett, kényelmesen szeretnék kiélvezni a masszív motorteljesítmény jelentette vonóerőt a földmunkáknál vagy közúti vontatásban. Az Auto Command váltó elektronikája ugyanis folyamatosan monitorozza a New Holland traktor terhelését, majd a gépkezelőtől érkező sebességparancsnak megfelelően, beavatkozás nélkül állítja be ehhez az ideális áttételt és motorfordulatot. A pozitívumokat Gyömrei Antal is meg tudta erősíteni. „A gazdaságunkban van egy Auto Command váltóval szerelt T7.245-ös New Holland erőgép is. A fokozatmentes váltós változatokról sok szépet mondanak és a tapasztalatunk az, hogy ez nemcsak papíron van így. Legyen szó szántásról, kombinátorozásról vagy vetésről, sokkal jobb, könnyebb a géppel dolgozni. Az automata váltó ugyanis saját magát szabályozza. A traktorhoz kapcsolt munkagépek így alacsonyabb, 1500-1600-as fordulatszám mellett is szépen dolgoznak, ami kevesebb megterhelést jelent a motornak, nekünk pedig érezhetően megspórolt üzemanyagot hektáronként.”

Kombájnok egy teljesítmény bajnok családból, amire egy gazdaság sikerét lehet alapozni: New Holland CR 9080 és CR 8.90

A New Holland kombájnok 2014-ben megújult CR szériáját nem véletlenül szokták a „legek” kombájnjaiként emlegetni. A CNH csoport az újgenerációs betakarítógépekhez felhasználta akkor már több mint 40 éves tapasztalatát, ami a kétrotoros, axiáldobos kombájnok gyártásában rendelkezésére állt. A cséplő rotorok és a töltődob módosításával átlagosan 15%-os teljesítménynövelést értek el, miközben az intelligens három lépcsős rostaszerkezet (Opti Clean) és az Opti Fan ventilátor kombinálásával a tört szemarány 1% alá csökkent. Az erőteljes FPT motor kedvező fogyasztás mellett biztosítja az átütőerőt.

Gyömrei Antalék sem véletlenül váltottak a szériára a korábbi megbízható igásló, New Holland TX66-ról. „Még 2008-ban vásároltuk meg a CR 9080 New Holland kombájnunkat, ami fogyasztás és szemtisztaság terén is kiválóra vizsgázott. A kombájnok nélkülözhetetlen részei a gazdaságunk életének, így itt különösen odafigyelünk, hogy minden rendben legyen. Az erőgépekhez hasonlóan a New Holland kombájnok is kiválóak, így 2017-ben egy CR 8.90-essel bővítettük a gépparkot. Jó területteljesítménnyel, kiváló tisztasággal, minimális szemveszteséggel dolgozunk, ami azért fontos, mert így jobban tudjuk értékesíteni a gabonát. Szárazabb gabonában 12-14 literes hektáronkénti fogyasztással kiválóan dolgoznak a New Holland kombájnok, ez nedvesebb táblában 16 körül alakul. Egy 6 tonnás búzából, álló gabonában gond nélkül tudunk 4-5 hektárt a segítségükkel óránként learatni. Persze ehhez jó szervezés is kell, nem állva ürítünk, hanem az üresjárat minimalizálásához menet közben. A folyamatok optimalizálásához lényeges az a tudás, amit a precíziós gazdálkodásra tervezve ma már bármelyik New Holland mezőgazdasági gépben elérhető. Az a lé­nyeg, hogy tudjuk, milyen feladatra, milyen felszereltséggel van szükségünk a gépekre.”

Megbízható mezőgazdasági gépmárkát keres, amire hosszú távon sikeres precíziós gazdálkodást alapozhat? Válas - sza a New Holland gépeket a magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-től! Értékesítőik országos lefedettséggel várják megkeresését!

AGROTEC Magyarország Kft.

www.agrotec.hu